A szöveg időállapota: 2016.II.13. - 2016.VI.24.
Időállapot váltás: 2016.II.13. - 2016.VI.24.
2016.VI.25. - 2016.X.7.
2016.X.8. - 2017.II.8.
2017.II.9. -


2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet

Csárdaszállás Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről

Csárdaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Csárdaszállás Község Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegét 139.973 ezer forintban,

b) kiadási főösszegét 139.973 ezer forintban

állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.

2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) a működési bevételek előirányzata 88.870 ezer forint,

b) a felhalmozási bevételek előirányzata 200 ezer forint

c) finanszírozási bevételek-működési célú 50.903 ezer forint

a 2. mellékletben részletezettek szerint.

3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül Önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 134.096 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:

a) személyi juttatás 42.927 ezer forint,

b) munkaadót terhelő járulék 6.845 ezer forint,

c) dologi kiadás 26.876 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás 7.454 ezer forint.,

e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 800 ezer forint,

f) a működési célú céltartalék 47.164 ezer forint,

g) ellátottak pénzbeli juttatása 2.030 ezer forint

a 4. mellékletben részletezettek szerint.

5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciónkénti részletezését az 5. melléklet, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal Csárdaszállási Kirendeltségének költségvetését a 6. melléklet tartalmazza.

6. § (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 5.619 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:

a) az Önkormányzat felújítási kiadása 0 ezer forint,

b) beruházási kiadás 4.819 ezer forint,

c) az egyéb felhalmozási kiadás 800 ezer forint

(3) A finanszírozási kiadások összege 258 ezer forint

(4) A fejlesztési kiadások a 7. melléklet részletezi feladatonként.

7. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 8. melléklet részletezi.

8. § A 9. melléklet tartalmazza az Önkormányzat 2016. évre várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet és a likviditási tervet.

9. § Az Önkormányzat 2016-2019. évek költségvetési tervszámait a 10. melléklet tartalmazza.

10. § Az Önkormányzat létszámkeretét a 11. melléklet tartalmazza.

11. § Az önkormányzat adósságát keletkeztető ügyletét a 12. melléklet tartalmazza.

12. § Az önkormányzat a közalkalmazottak részére 2016 évre 126.200 Ft/fő/év, a főállású polgármester részére bruttó 200.000 Ft/fő/év cafetéria keretet biztosít.

14. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének mérlege

Adatok ezer Ft-ban
A B C
megnevezés 2015. terv 2016. terv
1 Intézményi működési bevétel 5 300 6 950
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 42 128 50 455
3 Működési célú átvett pénzeszköz . 0 80
4 Közhatalmi bevételek 24 660 24 660
5 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása 5 279 6 725
6 Működési bevétel összesen 77 367 88 870
7 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 1 200 0
8 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0
9 Felhalm.c.átvett pénzeszköz 200 200
10 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0 0
11 Felhalmozási bevételek összesen 1 400 200
12 Finanszírozási bevétel-működési célú 58 768 50 903
13 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0 0
14 Tárgyévi bevételek összesen 137 535 139 973
15 Személyi juttatás 38 334 42 927
16 Munkaadókat terhelő járulék 6 144 6 845
17 Dologi kiadás 24 491 26 876
18 Működési célú támogatásértékű kiadás 5 638 7 600
19 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 800 800
20 Működési célú tartalék 58 941 27 018
21 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 960 2 030
22 Működési kiadás összesen 136 308 114 096
23 Felújítás 0 0
24 Beruházás 827 24 819
25 Egyéb felhalmozási kiadás 400 800
26 Felhalmozási kiadás összesen 1 227 25 619
27 Finanszírozási kiadások 0 258
28 Tárgyévi kiadás összesen 137 535 139 973

2. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat bevételi forrásai 2016. évben

Adatok ezer Ft-ban
A B C
megnevezés 2015. terv 2016. terv
1 Intézményi működési bevétel 5 300 6 950
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 42 128 50 455
3 Működési célú átvett pénzeszköz . 0 80
4 Közhatalmi bevételek 24 660 24 660
5 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása 5 279 6 725
6 Működési bevétel összesen 77 367 88 870
7 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 1 200 0
8 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0
9 Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről 200 200
10 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0 0
11 Felhalmozási bevételek összesen 1 400 200
12 Finanszírozási bevétel-működési célú 58 768 50 903
13 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0 0
14 Tárgyévi bevételek összesen 137 535 139 973

3. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. évi bevételeinek részletezése

Adatok ezer Ft-ban
A B C
megnevezés 2015. terv 2016. terv
1 Bérleti díj 2 500 1 969
2 Önkormányzati lakások lakbérbevétele 1 800 2 200
3 Egyéb bevétel Mezőgazdasági termék értékesítés 1 000 1 575
4 Étkezés ellátási díj bevétel 0 197
5 Kiszámlázott értékesítés és szolgáltatás általános forgalmi adója 0 1 009
6 Saját bevétel összesen: 5 300 6 950
7 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről
8 Rendszeres segély átvett pénz 0 0
9 Mezőőri jár. átvett pénz 1 080 1 080
10 Közcélú munkavégzők támogatása 39 776 48 103
11 Egyéb átvett pénzeszköz 1 272 1 272
12 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 42 128 50 455
13 Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen
14 Vállalkozásoktól átvett pénzeszköz 0 0
15 Magánszemélytől átvett pénzeszköz 0 80
16 Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése 0 0
17 Működési célú átvett pe, kölcsön visszatérülés összesen 0 80
18 Közhatalmi bevételek
19 Iparűzési adó 18 000 18 000
20 Építményadó 2 600 2 600
21 Magánszemélyek kommunális adója 660 660
22 Pótlékok, bírságok bevétele 100 100
23 Gépjármű adó 1 300 1 300
24 Különféle bírságok 0 0
25 Mezőőri járulék bevétele 2 000 2 000
26 Közhatalmi bevételek összesen 24 660 24 660
27 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása
28 Önkormányzati hivatal működésének támogatása 0 0
29 Zöldterület gazdálkodás támogatása 1572 1 572
30 Közvilágítás támogatása 2464 2 528
31 Köztemető fenntartás támogatása 100 100
32 Közutak fenntartásának támogatása 1235 1 235
33 Beszámítás összege -8440 -7 082
34 Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása 3000 3 500
35 Gyermekétkeztetési feladatok támogatása- Csárdaszállás 547 967
36 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 900 0
37 Hozzájárulás a pénzbeni szociális ellátásokhoz 0 0
38 Falugondnoki szolgáltatás 2500 2 500
39 Kulturális feladatok támogatása - Könyvtár 1200 1 200
40 Központosított működési célú támogatás-lakott külterület 69 71
41 Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás 0 0
42 Egyéb központi támogatás 132 134
43 Önkormányzat működési költségvetésének támogatása 5 279 6 725
44 Működési bevétel összesen 77 367 88 870
45 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.
46 Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése 1200 0
47 Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése 0 0
48 Pénzügyi befektetések bevételei 0 0
49 Koncesszióból származó bevételek 0 0
50 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen 1200 0
51 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0
52 Felhalmozási célú támogatás, kölcsön bevétele 0 0
53 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen 0 0
54 Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről 0
55 Lakáskölcsön visszafizetés 200 200
56 Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről 200 200
57 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása
58 Központosított felhalmozási célú támogatás 0 0
59 Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás 0 0
60 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz. 0 0
61 Felhalmozási bevételek összesen 1 400 200

4. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat kiadásai 2016. évben

Adatok ezer Ft-ban
A B C
megnevezés 2015. terv 2016. terv
1 Személyi juttatás 38 334 42 927
2 Munkaadókat terhelő járulék 6 144 6 845
3 Dologi kiadás 24 491 26 876
4 Működési célú támogatásértékű kiadás 5 638 7 600
5 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 800 800
6 Működési célú tartalék 58 941 27 018
7 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 960 2 030
8 Működési kiadás összesen 136 308 114 096
9 Felújítás 0 0
10 Beruházás 827 24 819
11 Egyéb felhalmozási kiadás 400 800
12 Felhalmozási kiadás összesen 1 227 25 619
13 Finanszírozási kiadások 0 258
14 Tárgyévi kiadás összesen 137 535 139 973

5. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkciónként 2016. évben

Adatok ezer Ft-ban
A B C D
Kormányzati funkció megnevezés 2015. terv 2016. terv
1 051040 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalm.
2 Személyi juttatás 0 0
3 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
4 Dologi kiadás 2 425 2 425
5 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
6 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
7 Működési célú tartalék 0 0
8 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
9 Működési kiadás összesen 2 425 2 425
10 045160 Közutak üzemeltetése, fenntartása
11 Személyi juttatás 0 0
12 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
13 Dologi kiadás 1 235 1 235
14 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
15 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
16 Működési célú tartalék 0 0
17 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
18 Működési kiadás összesen 1 235 1 235
19 066010 Zöldterület kezelés (parkgondozás
20 Személyi juttatás 0 0
21 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
22 Dologi kiadás 1 572 1 572
23 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
24 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
25 Működési célú tartalék 0 0
26 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
27 Működési kiadás összesen 1 572 1 572
28 011130 Önkormányzatok jogalkotó és ált. ig tev.
29 Személyi juttatás 3 654 3 954
30 Munkaadókat terhelő járulék 1 000 1 081
31 Dologi kiadás 0 0
32 Működési célú támogatásértékű kiadás 4 398 7 024
33 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
34 Működési célú tartalék 0 0
35 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
36 Működési kiadás összesen 9 052 12 059
37 041232 Start közmunkaprogram - Téli közfoglalkoztatás
38 Személyi juttatás 1 259 0
39 Munkaadókat terhelő járulék 170 0
40 Dologi kiadás 0 0
41 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
42 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
43 Működési célú tartalék 0 0
44 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
45 Működési kiadás összesen 1 429 0
46 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
47 Személyi juttatás 29 600 34 069
48 Munkaadókat terhelő járulék 3 995 4 599
49 Dologi kiadás 6 784 7 898
50 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
51 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
52 Működési célú tartalék 0 0
53 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
54 Működési kiadás összesen 40 379 46 566
55 064010 Közvilágítás
56 Személyi juttatás 0 0
57 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
58 Dologi kiadás 2 464 2 528
59 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
60 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
61 Működési célú tartalék 0 0
62 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
63 Működési kiadás összesen 2 464 2 528
64 066020 Községgazdálkodás
65 Személyi juttatás 0 0
66 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
67 Dologi kiadás 6 856 6 856
68 Működési célú támogatásértékű kiadás 92 92
69 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
70 Működési célú tartalék 0 0
71 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
72 Működési kiadás összesen 6 948 6 948
73 045120 Útépítés
74 Személyi juttatás 0 0
75 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
76 Dologi kiadás 0 0
77 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
78 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
79 Működési célú tartalék 0 0
80 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
81 Működési kiadás összesen 0 0
82 013320 Köztemető fenntartás és működtetés
83 Személyi juttatás 0 0
84 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
85 Dologi kiadás 100 100
86 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
87 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
88 Működési célú tartalék 0 0
89 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
90 Működési kiadás összesen 100 100
91 031030 Közterület rendjének fenntartása (Mezőőr)
92 Személyi juttatás 2144 2282
93 Munkaadókat terhelő járulék 515 543
94 Dologi kiadás 150 200
95 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
96 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
97 Működési célú tartalék 0 0
98 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
99 Működési kiadás összesen 2 809 3 025
100 091140 Óvodai nevelés ellátás működtetési feladatai
101 Személyi juttatás 0 0
102 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
103 Dologi kiadás 0 0
104 Működési célú támogatásértékű kiadás 100 275
105 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
106 Működési célú tartalék 0 0
107 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
108 Működési kiadás összesen 100 275
109 096015 Gyermekétkeztetés
110 Személyi juttatás 0 0
111 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
112 Dologi kiadás 884 1 606
113 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
114 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
115 Működési célú tartalék 0 0
116 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
117 Működési kiadás összesen 884 1 606
118 107060 Egyéb szoc. Pénzbeli ellátások, támogatások
119 Személyi juttatás 0 0
120 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
121 Dologi kiadás 0 0
122 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
123 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
124 Működési célú tartalék 0 0
125 Ellátottak pénzbeli juttatása 200 200
126 Működési kiadás összesen 200 200
127 103010 Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeni ellátása
128 Személyi juttatás 0 0
129 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
130 Dologi kiadás 0 0
131 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
132 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
133 Működési célú tartalék 0 0
134 Ellátottak pénzbeli juttatása 60 60
135 Működési kiadás összesen 60 60
136 104051 Gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátása
137 Személyi juttatás 0 0
138 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
139 Dologi kiadás 50 100
140 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
141 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
142 Működési célú tartalék 0 0
143 Ellátottak pénzbeli juttatása 200 270
144 Működési kiadás összesen 250 370
145 106020 Lakásfenntartással összefüggő ellátások
146 Személyi juttatás 0 0
147 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
148 Dologi kiadás 0 0
149 Működési célú támogatásértékű kiadás 1 048 0
150 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
151 Működési célú tartalék 0 0
152 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 500 1 500
153 Működési kiadás összesen 2 548 1 500
154 107055 Falugondnoki szolgáltatás
155 Személyi juttatás 1 677 1 926
156 Munkaadókat terhelő járulék 464 528
157 Dologi kiadás 771 771
158 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
159 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
160 Működési célú tartalék 0 0
161 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
162 Működési kiadás összesen 2 912 3 225
163 084031 Civil szervezetek működési támogatása
164 Személyi juttatás 0 0
165 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
166 Dologi kiadás 0 0
167 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
168 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 800 800
169 Működési célú tartalék 0 0
170 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
171 Működési kiadás összesen 800 800
172 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
173 Személyi juttatás 0 696
174 Munkaadókat terhelő járulék 0 94
175 Dologi kiadás 0 0
176 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
177 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
178 Működési célú tartalék 0 0
179 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
180 Működési kiadás összesen 0 790
181 082044 Könyvtári szolgáltatások
182 Személyi juttatás 0 0
183 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
184 Dologi kiadás 1 200 1 200
185 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
186 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
187 Működési célú tartalék 0 0
188 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
189 Működési kiadás összesen 1 200 1 200
190 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
191 Személyi juttatás 0 0
192 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
193 Dologi kiadás 0 385
194 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
195 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
196 Működési célú tartalék 0 0
197 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
198 Működési kiadás összesen 0 385
199 104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások 0 0
200 Személyi juttatás 0 0
201 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
202 Dologi kiadás 0 0
203 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 74
204 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
205 Működési célú tartalék 0 0
206 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
207 Működési kiadás összesen 0 74
208 104043 Család és gyermekjóléti központ 0 0
209 Személyi juttatás 0 0
210 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
211 Dologi kiadás 0 0
212 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 72
213 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
214 Működési célú tartalék 0 0
215 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
216 Működési kiadás összesen 0 72
217 063080 Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása
218 Személyi juttatás 0 0
219 Munkaadókat terhelő járulék 0 0
220 Dologi kiadás 0 0
221 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 63
222 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
223 Működési célú tartalék 0 0
224 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0
225 Működési kiadás összesen 0 63
226 Összesen:
227 Személyi juttatás 38 334 42 927
228 Munkaadókat terhelő járulék 6 144 6 845
229 Dologi kiadás 24 491 26 876
230 Működési célú támogatásértékű kiadás 5 638 7 600
231 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 800 800
232 Működési célú tartalék 0 0
233 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 960 2 030
234 Működési kiadások mindösszesen 77 367 87 078

6. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal csárdaszállási kirendeltségének 2016. évi költségvetése

Adatok ezer Ft-ban
A B C
megnevezés 2015. terv 2016. terv
1 Bevételek
2 Közös hivatal működésének támogatása 5 084 4 992
3 Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása
4 Normatív lakásfenntartási támogatás 933 0
5 Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 396 0
6 Rendszeres szociális segély 139 0
7 Óvodáztatási támogatás 20 0
8 Közös Hivatal működéséhez biztosított kiegészítő támogatás Csárdaszállás részéről 4 398 5 864
9 Közös Hivatalnál jelentkező segélyek önereje Csárdaszállás részéről 347 0
10 Bevételek összesen 11 317 10 856
11 Kiadások
12 Személyi juttatás 6 344 7 395
13 Munkaadókat terhelő járulék 1 638 1 961
14 Dologi kiadás 1 500 1 500
15 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0
16 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
17 Működési célú tartalék 0 0
18 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 835 0
19 Működési kiadás összesen 11 317 10 856

7. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. fejlesztési kiadásainak részletezése

Adatok ezer Ft-ban
A B C
megnevezés 2015. évi terv 2016. évi terv
1 Felújítások
2 Csárdaszállás Község Önkormányzat 0 0
3 Csárdaszállás Község Önkormányzat felújítások összesen 0 0
4 Beruházások
5 Kerékpárút, Kisezüsti út építés terv felülvizsgálat 0 4 000
Kerékpárút, Kisezüsti út építés saját erő TOP pályázat 20 000
6 Mezőgazdasági program rota kapa beszerzés 0 203
7 Útőr program Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés 0 322
8 Útőr program Hótoló beszerzés 0 294
9 Térfigyelő kamera 2014. évről áthúzódó beszerzése 827 0
10 Csárdaszállás Község Önkormányzat beruházások összesen 827 24 819
11 Egyéb felhalmozási kiadások
12 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások 0 0
13 Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0
14 Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás 0 0
15 Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása 0 0
16 Első lakáshoz jutók kölcsöne 400 800
17 Felhalmozási célú tartalék 0 0
18 Csárdaszállás Község Önkormányzat egyéb fejlesztési kiadások összesen 400 800
19 Finanszírozási kiadások 0 0
20 Finanszírozási kiadások összesen 0 0

8. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Község Önkormányzatának 2016. évi feladatfinanszírozása

Adatok ezer Ft-ban
A B C D E F G
Megnevezés Állami támogatás Saját bevétel Átvett pe. Bevétel összesen 2016. évi működési kiadás műk hiány "-" többlet "+"
1Helyi önkormányzatok működésének ált. tám. 0 0
2Települési Önk. Műk. Ált. tám. 0 0
3Önkorm. Hiv mák. Tám. -igazgatás 0 0 0 0 7024 -7024
4Települési önk. Műk. Tám. Ált. tám.összesen 0 0 0 0 7024 -7024
5Település -üzemelt. Kaocs feladatok tám. 0 0
6Zöldterület gazdálkodással kapcs feladat 1572 0 0 1572 1572 0
7Közvilágítás 2528 0 0 2528 2528 0
8Köztemető 100 0 0 100 100 0
9Közutak. Fenntartása 1235 0 0 1235 1235 0
10Beszámítás összege -7082 0 0 -7082 0 -7082
11Településüzemeltetés összesen -1647 0 0 -1647 5435 -7082
12Egyéb önkormányzati kötelező feladatok 3500 0 0 3500 0 3500
13 polgármester, alpolgármester bére 0 0 0 0 4121 -4121
14mezőőri feladtaok 0 2000 1080 3080 3025 55
15települési hulladék kezelés 0 0 240 240 2425 -2185
16Város és község gazdálkodás 71 0 0 71 6948 -6877
17Lakóingatlan bérbeadása 0 2200 0 2200 0 2200
18Nem lakóingatlan bérbeadása 0 2500 0 2500 0 2500
19vízellátással kapcsolatos közmű fenntartás 0 0 0 0 63 63
20Óvoda 0 0 0 0 275 -275
21Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 0 0 790 790 790 0
22Közmunka mintaprogram 0 2000 48345 50345 46566 3779
23Család és gyermekjóléti központ 0 0 0 0 72 -72
24Család és gyermekjóléti szolgálat 0 0 0 0 74 -74
25Egyéb önkormányzati köt. Feladatok összesen 3571 8700 50455 62726 64359 -1633
26Telep. Önk. Szoc és gyemek jóléti feladatok tám. 0 0 0
27Települési támogatás 0 0 80 80 2130 -2050
28Falugondnoki feladatok 2634 0 0 2634 3225 -591
29Gyermekétkeztetés 967 250 0 1217 1606 -389
30Intézményen kívüli gyermekétkeztetés 0 0 0 0 385 -385
31Telep. önk. Szoc. És gyermek jóléti feladatok tám. 3601 250 80 3931 7346 -3415
32Települési önkormányzatok kulturális feladatainak 0 0
33Könyvtári szolgáltatás 1200 1200 1200 0
34Kötelező feladat közművelődés összesen 1200 1200 1200 0
35Kötelező feladatok összesen 6725 8950 50535 66210 85364 -19154
36Önként vállalt feladatok 0 0
37képviselők tiszteletdíja 0 0 0 0 914 -914
38Civil szervezetek támogatása 0 0 0 0 800 -800
39Önként vállalt feladatok összesen 0 0 0 0 1714 -1714
40Önkormányzati egyéb saját bevételek 0 0
41Helyi adóbevételek 0 22660 0 22660 0 22660
42Önk. Saját bevételek + adó bevételek mely a 0 0 0 0 0 0
43Kötelező és önként váll. feladatok kieg. szolgál 0 22660 0 22660 0 22660
44Összesen 6725 31610 50535 88870 87078 1792
45Működési célú tartalék 0 0 0 0 27018 -27018
46Működési bevétel és kiadás összesen 6725 31610 50535 88870 114096 -25226

9. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzatának 2016. évi előirányzatának felhasználási ütemterve és likviditási terve

Adatok ezer Ft-ban
A B C D E F G H I J K L M N O
Megnevezés Eredeti előirányzat Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Összesen
1 Bevételek
2 Intézményi működési bevételek 6 950 310 210 210 290 210 210 290 1 210 1 670 1 790 280 270 6 950
3 Műk. Célú tám. Kölcsön államh. Belülről 50 455 3 178 3 988 4 417 4 147 4 147 4 417 4 147 4 147 4 417 4 147 4 886 4 417 50 455
4 Műk célú átvett pénzeszköz 80 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 80 80
5 Közhatalmi bevételek 24 660 150 150 10 580 150 150 150 150 150 10 580 150 150 2 150 24 660
6 Önkorm. Műk. Költségvetési tám. 6 725 796 539 539 539 539 539 539 539 539 539 539 539 6 725
7 Műk. Bevétel összesen 88 870 4 434 4 887 15 746 5 126 5 046 5 316 5 126 6 046 17 206 6 626 5 855 7 456 88 870
8 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Felhalm.c.átvett pénzeszköz 200 17 17 17 17 16 17 16 17 16 17 16 17 200
11 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Felhalmozási bevételek összesen 200 17 17 17 17 16 17 16 17 16 17 16 17 200
13 Finanszírozási bevétel-működési célú 50 903 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 50 903 50 903
14 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Összes bevétel 139 973 4 451 4 904 15 763 5 143 5 062 5 333 5 142 6 063 17 222 6 643 5 871 7 473 139 973
16 Kiadások
17 Személyi juttatás 42 927 3 545 3 545 3 545 3 545 3 545 3 575 3 545 3 545 3 545 3 545 3 545 3 902 42 927
18 Munkaadókat terhelő járulékok 6 845 561 561 561 561 561 561 561 561 561 561 561 674 6 845
19 Dologi és egyéb folyó kiadások 26 876 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 240 2 236 26 876
20 Működési célú támogatás értékű kiadás 7 600 1 314 0 63 92 0 0 2 878 0 0 0 0 3 253 7 600
21 Műk célú pe. átadás államháztartáson kívülre 800 0 0 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 800
22 Működési célú tartalék 27 018 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 27 018 27 018
23 Ellátottak pénzbeni juttatása 2 030 171 169 169 169 169 169 169 169 169 169 169 169 2 030
24 Összesen 114 096 7 831 6 515 6 658 6 687 6 595 6 625 9 473 6 595 6 595 6 595 6 595 37 332 114 096
25 Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
26 Beruházás 24 819 0 0 819 4 000 0 0 0 0 20 000 0 0 0 24 819
27 Egyéb felhalmozási kiadások 800 0 0 0 0 400 0 0 0 400 0 0 0 800
28 Felhalmozási kiadás 25 619 0 0 819 4 000 400 0 0 0 20 000 0 0 0 25 619
29 Finianszírozási kiadások 258 258 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 258
30 Összes kiadás 139 973 8 089 6 515 7 477 10 687 6 995 6 625 9 473 6 595 26 595 6 595 6 595 37 332 139 973

10. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások 2016. 2017. 2018. 2019. évi tervezett alakulása

Adatok ezer Ft-ban
A B C D E
megnevezés 2016. terv 2017. terv 2018. terv 2019. terv
1 Intézményi működési bevétel 6 950 7 159 7374 7595
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 50 455 52 978 55626 58408
3 Működési célú átvett pénzeszköz . 80 0 0 0
4 Közhatalmi bevételek 24 660 24 660 24660 24660
5 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása 6 725 6 725 6725 6725
6 Működési bevétel összesen 88 870 91 522 94 385 97 388
7 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 0 0 0 0
8 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0 0 0
9 Felhalm.c.átvett pénzeszköz 200 200 200 200
10 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0 0 0 0
11 Felhalmozási bevételek összesen 200 200 200 200
12 Finanszírozási bevétel-működési célú 50 903 27 018 21860 15155
13 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0 0 0 0
14 Tárgyévi bevételek összesen 139 973 118 740 116 445 112 743
15 Személyi juttatás 42 927 45 073 47326 49692
16 Munkaadókat terhelő járulék 6 845 7 187 7546 7924
17 Dologi kiadás 26 876 28 220 29630 31112
18 Működési célú támogatásértékű kiadás 7 600 7 770 8158 8566
19 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 800 800 800 800
20 Működési célú tartalék 27 018 21 860 15155 6819
21 Ellátottak pénzbeli juttatása 2 030 2 030 2030 2030
22 Működési kiadás összesen 114 096 112 940 110 645 106 943
23 Felújítás 0 0 0 0
24 Beruházás 24 819 5 000 5000 5000
25 Egyéb felhalmozási kiadás 800 800 800 800
26 Felhalmozási kiadás összesen 25 619 5 800 5800 5800
27 Finanszírozási kiadások 258 0 0 0
28 Tárgyévi kiadás összesen 139 973 118 740 116 445 112 743

11. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzatának 2016. évre jóváhagyott feladatonkénti létszámkerete
A B C D
Feladat megnevezése 2016. évi nyitó 2016. évi 2016. évi záró
létszám (fő) változás létszám (fő)
1 Közalkalmazotti jogviszony alapján
2 Közterület rendjének fenntartása Mezőőr 1 1
3 Falugondnoki szolgálat 1 1
4 Önkormányzati jogalkotás és ált. ig tevékenység
5 Főállású polgármester 1 1
6 Tiszteletdíjas alpolgármester és képviselők 4 4
7 Közfoglalkoztatási mintaprogram mezőgazdaság 18 18
8 Közfoglalkoztatási mintaprogram közút 6 6
9 Közfoglalkoztatási mintaprogram belvíz 6 6
10 Közfpglalkoztatási mintaprogram útőr program 0 5 5
11 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 5 -5 0
Létszámkeret összesen 42 0 42

12. melléklet a 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelethez

Csárdaszállás Községi Önkormányzat lehetséges adósságvállalása felső határának meghatározása

Adatok ezer Ft-ban
A B
Megnevezés Összeg
1 Helyi adóból származó bevétel 22560
2 Önkorm. Vagyon ért. És hasznosításából származó bevétel 4169
3 Osztalék, koncesszió díj és hozambevétel 0
4 Tárgyieszköz és immat. Javak értékesítéséból szárm. Bev. 0
5 Bírságok, pótlékok és díjbevételek 100
6 Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés 0
7 Összes saját bevétel 26829
8 Összes saját bevétel 50%-a 13414

Az Önkormányzat 2015. évi hitelfelvételi lehetőségének felső határa 13.414 ezer Ft.