A szöveg időállapota: 2004.XII.1. - 2014.VIII.14.
Időállapot váltás: 2004.XII.1. - 2014.VIII.14.
2014.VIII.15. -


8/2004. (XI. 8.) önkormányzati rendelet

a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról

Csárdaszállás község képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, az 1995. évi LIII. tv. 46. § (1) bekezdés c) pontjában, és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Csárdaszállás község tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja.

I. Fejezet
Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet célja, hogy Csárdaszállás község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze.

(2) A rendelet hatálya a község közigazgatási területén állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, illetve tevékenységet folytató magánszemélyekre, jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre egyaránt kiterjed.

(3) A köztisztaság és a települési környezet fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért ennek előmozdításában mindenki köteles hathatósan közreműködni, a szennyeződést, fertőzést eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni.

(4) A település egész területén a szervezett szemétszállításról az önkormányzat gondoskodik.

(5) Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra, a települési folyékony hulladékokra és az azokkal összefüggő tevékenységre.

2. § (1) Alapfogalmak:

a) települési szilárd hulladék: a háztartási hulladék (szemét) és az egyéb szilárd hulladék;

b) háztartási hulladék (szemét): a lakásokban, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakás közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így pl.: a salak (beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is), a rongy, söpredék, hamu, korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget), a kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott vállalkozási tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkező mennyisége nem haladja meg a rendelet alkalmazása szempontjából szokásosnak minősülő mennyiséget, mely 15 liter,

c) nem háztartási szemét: az emberi ürülék, az állati hulla és trágya, a jég, a hó, a sár, az épület vagy egyes részeinek megrongálódásából, bontásából vagy javításából származó nagyobb mennyiségű anyag, továbbá tűz- vagy robbanásveszélyes, mérgező, illetve fertőző anyag, valamint a nem lakás céljára szolgáló épületekben (irodákban, intézményekben, üzemekben, üzletekben stb.) és a hozzájuk tartozó területen, továbbá a vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületekben keletkezett hulladék, tekintet nélkül arra, hogy az a működési tevékenység gyakorlása során keletkezett-e, vagy sem;

d) egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb mértékű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb., valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék, szemét) az ipari tevékenység során keletkező, a b) pontot meghaladó mennyiségű hulladék, építési törmelék;

e) köztisztasági szolgáltatás: megbízás, illetve megrendelés alapján a köztér tisztántartása, a települési szilárd hulladék kezelése;

f) tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres tisztítása, hó- és síkosság mentesítése, illetőleg pormentesítése;

g) kezelés: a települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása.

h) veszélyes hulladék: a 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel

vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó,

eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék;

II. Fejezet
Az ingatlanok és közterületek tisztántartása

3. § (1) A község területén lévő ingatlanok tisztántartásáról az ingatlanok tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megműveljék, rendben tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák.

(2) Az önkormányzati tulajdonú közterületek szervezett, rendszeres tisztántartásáról, portalanításáról, általános jellegű takarításáról, síkosság-mentesítéséről, a szilárd burkolatú utak tisztántartásáról, szeméttárolók kihelyezéséről, ürítéséről az önkormányzat a polgármesteri hivatal útján gondoskodik.

(3) Magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek tevékenysége következtében közterületen keletkezett szennyeződés megszüntetése, a szennyeződést okozó szerv, illetve személy feladata.

(4) Köztisztasági szempontból járdának minősül az a gyalogos közlekedésre rendelt kiépített és kiépítetlen útterület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest széléig (szegélyéig) terjed.

(5) Az ingatlan előtti járda tisztántartása az ingatlan tényleges használójának kötelessége.

Intézmények, kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek és más elárusítóhelyek előtti járdaszakaszt a tényleges használónak kell tisztántartani függetlenül attól, hogy a szemét üzleti tevékenységből származik-e.

Ez a kötelezettség kiterjed a hóeltakarítással, a síkosság megszüntetésével kapcsolatos feladatokra is.

(6) A tényleges használó kötelessége a járda mellett növő gaz kiirtása, a járdára kinyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.

(7) Ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát a szükséghez képest naponként többször fel kell hinteni.

A felhintésre bomló, szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (homok, hamu, fűrészpor, kőporliszt) kell használni.

E célra tüzelés után visszamaradt darabos, sérülést okozó anyagot használni nem szabad.

A szóróanyag beszerzéséről a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodni.

(8) A járda és a közút síkosság-mentesítését a tisztán tartásra kötelezettnek úgy kell elvégezni, hogy abból ne származzon baleset.

4. § (1) A közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztán tartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása - az ingatlan előtti szakaszra terjedően - az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.

(2) Járműbehajtók átereszeinek építése, jókarban és tisztántartása minden esetben az ingatlan használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.

(3) A csapadékelvezető árokba szennyezett (olajos, vegyszeres stb.) vizet bevezetni tilos!

Eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tűz- és robbanásveszélyes anyagot) a csapadékvíz-elvezető árokba szórni, beleönteni, beleseperni, vagy bevezetni tilos!

5. § (1) Építési területen és az építkezés közvetlen környékén (az építkezés előtti területen) az építést végző kivitelezőnek kell biztosítani a tisztaságot.

(2) Beruházások esetén a birtokbavételtől a kivitelezés megkezdéséig a beruházónak (bonyolítónak), ezt követően a kivitelezés befejezéséig a kivitelezőnek kell gondoskodni az általa elfoglalt terület tisztántartásáról.

(3) Építésnél, bontásnál vagy tatarozásnál a munkálatokat úgy kell végezni, az építési és bontási anyagokat, a kiásott földet úgy kell tárolni, hogy por és egyéb szennyeződés ne keletkezzen.

(4) Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladékanyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül a kivitelezést végző szervnek vagy személynek el kell szállítani, és a közterületet helyre kell állítani, illetőleg meg kell tisztítani.

1/(5) Közterületen építési, bontási anyagot a tulajdonos nevében a polgármester vagy a közútkezelő nevében a jegyző által által kiadott közterület-használati engedélyben meghatározott módon és időtartamig lszabad tárolni t Magánterületen engedély nem szükséges, de csak olyan anyagot szabad tárolni, amely közegészségügyi szempontból veszélytelen.

(6)Tilos közútra, útpadkára salakot, építési törmeléket, illetve szemetet szállítani és helyezni!

2(7) A kérelem nenyűjtásával kaocsolatban a 2004. évi CXL. Törvény 34-38. §-ai az irányadóak.

6. § (1) Közterületen szennyező anyagot csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyeződnék, a szennyeződés előidézője köteles azt eltávolítani és a további szennyeződés megakadályozásáról gondoskodni.

(2) Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, a közterület szennyeződik, a szennyeződés előidézőjének azt a fel- vagy lerakás elvégzése után nyomban meg kell tisztítani.

7. § (1) A község közterületén tilos járművet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyeződést okoz.

Lakóházhoz tartozó udvarban ilyen munkákat úgy kell végezni, hogy a szennyeződés közterületre ne kerüljön.

(2) A gondozott zöldterületre járművel ráhajtani, azon parkolni, azt bármi módon károsítani tilos!

8. § (1) Közterületen hirdetményt, plakátot csak az e célra rendszeresített helyen szabad elhelyezni. Tilos az építményeket, kerítéseket, élőfákat bármilyen felirattal megrongálni. A közszemérmet és közízlést sértő feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles saját költségén eltávolítani.

(2) Épületen (kapun, ablakon stb.) egyéb létesítményben lévő, idejét múlt hirdetményt az elhelyező köteles eltávolítani, legkésőbb a felhívás kézhezvételétől számított 3 napon belül, köteles továbbá az így keletkezett hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról is gondoskodni.

9. § (1) Szemetet, hulladékot csak az arra a célra rendszeresített és felállított szeméttartóba lehet elhelyezni.

(2) Aki közterületet, valamint az itt elhelyezett felszerelési, berendezési tárgyakat beszennyezi, köteles annak megtisztításáról azonnal gondoskodni.

(3) Állati hullát, valamint olyan anyagot, amely a környék levegőjét szennyezi, az egészséget veszélyezteti, vagy élősdiek részére táptalajt nyújthat, sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni vagy elhagyni nem szabad.

(4) Az állattartással kapcsolatos köztisztasági feladatokról külön rendelet rendelkezik.

33/(5) Elhullott állat tetemét a tulajdonos 30 kg súlyhatár alatt köteles azt a tlepülésoi dögtéren levő edényzetbe helyezni. A 30 kg -os súlyhatár feletti állati tetemeket a tulajdonos köteles saját költségén elszállytani az azt befogadó gyűjtőhelyre.

Közúton történt állat elhullását - ha annak tulajdonosa ismeretlen - a polgármesteri hivatalnál azonnal be kell jelenteni.

10. § 44/(1) Vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz szükséges gépek, járművek tárolása közterületen tilos, kivéve, ha az üzemben tartó a közúti közlekedési szolgáltatást legfeljebb 3500 kg legnagyobb megengedett össztömegű gépkocsival végzi, mivel e járművet a közúton vagy más közterületen is tárolhatja.

(2) Alkalmi jelleggel igénybe vett közterület és az azt körülvevő 10 méteres területsáv tisztántartása az alkalmi használó kötelessége.

Az árusításból keletkező hulladék gyűjtésére zárható edényt kell kihelyezni és azt saját költségen elszállítani.

11. § (1) Az épület tulajdonosa gondoskodik arról, hogy az épület tetőzetéről az esővíz, hólé a járdára ne csorogjon.

(2) A település területén lévő tavakba, holtágakba, élő vízfolyásokba, belvízelvezető árkokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet levezetni, partjait szemét vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni tilos!

12. § (1) A járdáról letakarított jeget, havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy se a gyalogos, se a gépjármű forgalmat ne akadályozza.

(2) Tilos az összerakott hó elhelyezése:

- a gyalogos közlekedési útvonalon,

- az útkereszteződésben,

- az úttorkolatban,

- a kapubejárat elé, annak szélességében,

- a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye és a járda között,

- a közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekű létesítményein.

(3) A járdáról a havat hóesés után azonnal el kell takarítani.

III. Fejezet
A települési szilárd hulladék kezelése, a köztisztasági szolgáltatás

13. § (1) A háztartási és egyéb szemét tárolása, kezelése céljából az önkormányzat megfelelő szemétlerakó hely (továbbiakban: szeméttelep) létesítéséről és fenntartásáról gondoskodik.

(2) A háztartási és egyéb szemetet csak a szeméttelepen szabad elhelyezni. A kijelölt szeméttelepen kívül szemét lerakása tilos!

(3) A szeméttelepen elhelyezhető minden olyan termelő és szolgáltató tevékenységből származó hulladék is, amely a települési szilárd hulladékkal együtt kezelhető és a szeméttelep üzemeltetését károsan nem befolyásolja.

(4) A szeméttelepen mérgező, robbanó, sugárzó, fertőzést keltő anyagot elhelyezni nem lehet. Ezen anyagok megsemmisítése külön jogszabályban foglaltak szerint történik.

(5) A szeméttelepen bármiylen anyagot gyűjteni tilos!

14. § (1) Az önkormányzat közigazgatási területén a települési szilárd hulladék összegyűjtése, elszállítása és ártalommentes elhelyezése az önkormányzat által szervezett - közbeszerzési eljárás keretében meghírdetett pályázat útján a nyertes pályázó által végzett - köztisztasági közszolgáltatás útján történik. Az összegyűjtött szilárd hulladék elhelyezése a közszolgáltatást végző és az önkormányzat között létrejött közszolgáltatási szerződés alapján történik.

(2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását a közszolgáltatási szerződésben meghatározott időpontban - zártrendszerű kukásautóval végzi, az 1. számú melléklet alapján.

(3) Lomtalanításra az önkormányzzattal történt előzetes egyeztetés után évi két alkalommal kerül sor, amelyről a lakosságot előzetesen tájékoztatni kell.

(4) A szolgáltató és az ingatlan használója, illetve tulajdonosa között a közszolgáltatási szerződés ráutaló magatartással (a szolgáltatás igénybevételével) jön létre. A szolgáltató az ingatlan tulajdonosával szemben a teljesítést csak jogszabályban illetve a jelen rendeletben meghatározott esetekben szüneteltetheti, illetőleg korlátozhatja.

A szolgáltató a rendszeres szemétszállításba bevont valamennyi ingatlantulajdonos tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni.

(7) Ha a teljesítés a szolgáltató hibájából marad el, köteles a szemetet a következő munkanapon elszállítani.

15. § (1) Az ingatlan használója, illetve tulajdonosa a hulladékot köteles bármilyen edényben, vagy megfelelő teherbírású műanyag zsákban az ingatlan előtt elhelyezni, oly módon, hogy az elszállítható legyen.

(2) A keletkező szemét mennyiségének megfelelő számú fedhető szemétgyűjtő edény és műanyag zsák beszerzése, pótlása, javítása, tisztántartása, fertőtlenítése - amennyiben azt a szolgáltató cég nem biztosítja - a tulajdonos, illetve használó kötelessége.

(4) Szemetet felhalmozni nem szabad, azt a megadott szemétszállítási napon elszállítás céljából a szolgáltatást végző szerv rendelkezésére kell bocsátani.

(5) A szemétgyűjtő edénybe nem szabad mérgező, robbanó, folyékony vagy egyéb olyan anyagokat elhelyezni, amely veszélyezteti a szolgáltatást végző dolgozók testi épségét és egészségét vagy a szállítójárműben rongálódást okozhat.

(6) Ha a szolgáltatást végző szerv dolgozója azt észleli, hogy a gyűjtőedénybe vagy műanyag zsákba olyan tárgyakat helyeztek el, amely nem minősül szállítható szemétnek, valamint ha a nyesedék átmérője a 2 cm-t, kötegelése a 70 x 40 cm-t meghaladja, annak szállítását megtagadhatja.

(7) A szolgáltatást végző dolgozóknak a gyűjtőedények megrongálása nélkül kell a szemétszállítással kapcsolatos feladatokat ellátni.

16. § A szemétszállítási szolgáltatásért az igénybevevőknek szolgáltatási díjat fizetni nem kell, a szolgáltatás ingyenes.

17. § (1) Az egyéb - nem háztartási szemét - összegyűjtéséről és saját költségen történő elszállításáról annak kell gondoskodni, akinél az keletkezett. A működési engedélyhez kötött vállalkozó köteles az üzlete előtt nyilvános szemétgyűjtő edényzetet kihelyezni, melynek a rendszeres ürítését is köteles megoldani.

(2) A szolgáltatási szerződésben meghatározott jogi személyekkel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel az egyéb - nem háztartási - szemét elszállítására a szolgáltatást végző szerv külön megállapodást köthet. Aki a szolgáltatást végzővel szerződést nem köt, arra az önkormányzattal kötött megállapodás az irányadó.

(3) Az egyéb - nem háztartási - szemét gyűjtésére szolgáló tartályok beszerzése, javítása, pótlása, elhelyezése, tisztántartása és fertőtlenítése azt terheli, akinél a szemét keletkezik.

(4) A vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületekben keletkezett egyéb - nem háztartási - szemét gyűjtésére szolgáló gyűjtőedényeket, műanyag zsákokat általában a tulajdonos, használó által biztosított helyen, a háztartási szemétgyűjtő tartályokkal együtt kell elhelyezni.

(5) Akinél rothadó vagy bűzös szemét, hulladék keletkezik, annak elszállításáról és megsemmisítéséről haladéktalanul gondoskodni kell.

IV. Fejezet
Az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetése

18. § (1) Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakóhelyen szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.

(2) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (pl. PVC, veszélyes hulladék).

(3) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen.

(4) A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.

(5) A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

(6) A kerti hulladék elszállítására a szervezett és meghirdetésre kerülő lomtalanítási akció is igénybe vehető.

(7) A hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól a rendelet nem ad felmentést.

19. § A községgazdálkodási körbe tartozó parkfenntartási feladat magában foglalja a község területén lévő parkok, játszóterek, sorfák, sövények gondozását.

V. Fejezet
A köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése

20. § 5(1) Aki a (2) bekezdésben meghatározott magatartási szabályokat, kötelezettségeket és tilalmakat megszegi - amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg-
tiltott, közösségellenes magatartást tanúsít és ötvenezer forintig terjedő helyszíni
bírság, illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság megfizetésére
kötelezhető.”

6(2) Tiltott, közösségellenes magatartást tanúsít és ötvenezer forintig terjedőbírság,
illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság megfizetésére
kötelezhető.

b) a szeméttelepen mérgező, robbanó, sugárzó, fertőzést keltő anyagot helyez el,

c) szemetet felhalmoz,

d) a szemétgyűjtő edénybe mérgező, robbanó, folyékony vagy a szolgáltatást végző dolgozó testi épségét, egészségét vagy a gépjárművet veszélyeztető anyagot helyez el,

e) a szemétgyűjtőedény és környékének tisztántartásáról (takarításáról, fertőtlenítéséről) nem gondoskodik, ha arra ő kötelezett,

f) az ingatlan és az ingatlan előtti járda tisztántartásáról (hó eltakarításáról, síkosságmentesítéséről) nem gondoskodik,

g) az ingatlan előtti árkot, folyókát, csatornanyílást, átereszt nem tisztítja, vagy a csapadékvíz zavartalan lefolyását nem biztosítja,

h) a beépített, illetve beépítetlen belterületi ingatlan előtti járdán, illetve mellette nőtt gazt nem írtja, a kinyúló ágak és bokrok nyeséséről nem gondoskodik,

i) az ingatlanán keletkezett csapadékvizet nem a saját területén helyezi el, illetve azt bejelentés nélkül a kiépített csapadékcsatornába vezeti,

j) a járdáról letakarított havat a gyalogos, illetve járműközlekedést akadályozó módon rakja le. Havat útkereszteződésben, úttorkolatban, kapubejárat elé, tömegközlekedéshez szolgáló jármű megállóhelyénél, a közüzemi szolgáltatási, felszerelési tárgyra, közérdekű létesítményre, illetve parkosított területre rakja,

k) gépkocsit tiltott helyen és módon mos,

l) szennyvizet, eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot a csapadékvízlefolyó utcai aknába, illetőleg a csapadékelvezető árokba vezet, önt,

m) közkifolyót nem háztartási vízszükséglet kielégítése céljára engedély, illetve hozzájárulás nélkül igénybe vesz,

n) az idejét múlt hirdetményt, plakátot nem távolítja el,

o) építményeket, kerítéseket, élőfát bármilyen felirattal megrongál,

p) közterületen és kirándulóhelyen elhelyezett és általa beszennyezett felszerelési és berendezési tárgyakat nem tisztítja meg,

q) a gondozott zöldterületre járművel ráhajt vagy azon parkol,

r) közútra, útpadkára salakot vagy építési törmeléket engedély nélkül szállít vagy elhelyez,

57s) vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz szükséges gépet,

gépjárművet közterületen tárol, kivéve, ha a gépjármű a 3500 kg össztömeget

nem éri el.

t) alkalmi jelleggel igénybe vett közterületen és környékén keletkezett hulladékot nem gyűjti össze, és elszállításáról nem gondoskodik,

u) a településen lévő tavakba, holtágakba élővízfolyásokba, belvízelvezető árokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet levezet, partjait szemét, vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezi,

v) a rothadó bűzös szemét, hulladék elszállításáról, megsemmisítéséről haladéktalanul nem gondoskodik,

w) avar és kerti hulladékok nyílt téren történő égetését nem a rendeletben foglaltak szerint végzi

z) szemétgyűjtő edényzet kihelyezésére kötelezett vállálkozó ezirányú kötelezettségének nem tesz eleget

szabálysértést követ el.

8(3) Tiltott, közösségellenes magatartást tanúsít és ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság, illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető az aki:

a) háztartási és egyéb szemetet nem a polgármesteri hivatal által kijelölt szeméttelepen helyez el,

b) a közterületet beszennyezi, és az általa előidézett szennyezést nem takarítja

el,

c) az általa alkalmi jelleggel igénybevett közterületen valamint annak
környékén az igénybevétel során keletkezett hulladékot nem gyűjti össze és elszállításáról nem gondoskodik.

A tiltott, közösségellenes magatartást tanúsítókkal szembeni eljárás a jegyző hatáskörébe tartozik.

VI. Fejezet
Záró rendelkezések

21. § Ez a rendelet 2004. december 1-én lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

1. számú melléklet

A település utca- és lakóházjegyzéke

Hetente egy alkalommal, csütörtöki napon történő szemétszállításhoz:
utca lakás (db)
Felszabadulás u. 6
Mártírok u. 30
Kossuth u. 48
Petőfi u. 17
Rákóczi u. 13
Ady E. u. 1
Arany J. u. 29
Jókai M. u. 6
Dózsa Gy. u. 34
Falutelep u. 3
Szérüskert u. 1
Tanya 24
Összesen: 212

2.számú melléklet

A veszélyességi jellemzők jegyzéke
H1 „Robbanó”: folyékony, képlékeny, kocsonyás vagy szilárd anyagok és készítmények, amelyek a légköri oxigén nélkül is gyors gázfejlődéssel járó hőtermelő reakcióra képesek, és amelyek meghatározott kísérleti körülmények között, illetőleg nyomásra vagy hőre felrobbannak
H2 „Oxidáló”: anyagok és készítmények, amelyek más, elsősorban gyúlékony anyagokkal érintkezve erősen hőtermelő reakcióba lépnek
H3-A „Tűzveszélyes”:
- folyékony anyagok és készítmények, amelyek nagyon alacsony lobbanásponttal rendelkeznek (beleértve a fokozottan tűzveszélyes anyagokat és készítményeket is)
- anyagok és készítmények, amelyek a levegőn, normál hőmérsékleten öngyulladásra képesek
- szilárd anyagok és készítmények, amelyek gyújtóforrás rövid ideig tartó behatására könnyen meggyulladnak, majd a gyújtóforrás eltávolítása után tovább égnek vagy bomlanak
- gáz halmazállapotú anyagok és készítmények, amelyek a környezeti hőmérsékleten és nyomáson a levegővel érintkezve tűzveszélyesek
- anyagok és készítmények, amelyek vízzel vagy nedves levegővel érintkezve tűzveszélyes gázt fejlesztenek, veszélyes mennyiségben
H3-B „Kevésbé tűzveszélyes”: folyékony anyagok és készítmények, amelyek alacsony lobbanásponttal rendelkeznek
H4 „Irritáló vagy izgató”: nem maró anyagok és készítmények, amelyek a bőrrel vagy nyálkahártyával történő rövid idejű vagy hosszan tartó vagy ismételt érintkezésük esetén gyulladást okozhatnak
H5 „Ártalmas”: anyagok és készítmények, amelyek belélegzésük, lenyelésük vagy a bőrön át történő felszívódásuk esetén halált vagy heveny egészségkárosodást okozhatnak
H6 „Mérgező”: anyagok és készítmények (beleértve az erősen mérgező anyagokat és készítményeket is), amelyek belélegzésük, lenyelésük vagy a bőrön át történő felszívódásuk esetén kis mennyiségben is halált vagy heveny egészségkárosodást okozhatnak
H7 „Karcinogén”: anyagok és készítmények, amelyek belégzéssel, szájon át, a bőrön vagy a nyálkahártyán keresztül, vagy egyéb úton a szervezetbe jutva daganatot okoznak, vagy előfordulásának gyakoriságát megnövelik
H8 „Maró” (korrozív): anyagok és készítmények, amelyek élő szövettel érintkezve azok elhalását okozzák
H9 „Fertőző”: életképes mikroorganizmusokat vagy azok toxinjait tartalmazó anyagok, amelyek ismert módon vagy megalapozott feltételezések szerint betegséget okoznak az emberben vagy más élő szervezetben
H10 „Reprodukciót és az utódok fejlődését károsító”: anyagok és készítmények, amelyek belégzéssel, szájon át, a bőrön, a nyálkahártyán keresztül vagy egyéb úton a szervezetbe jutva megzavarják, általában gátolják a reprodukciót, illetve az utódokban morfológiai, illetőleg funkciós károsodást okoznak, vagy előfordulásának gyakoriságát megnövelik
H11 „Mutagén”: anyagok és készítmények, amelyek belégzéssel, szájon át, a bőrön, a nyálkahártyán keresztül vagy egyéb úton a szervezetbe jutva genetikai károsodást okoznak vagy megnövelik a genetikai károsodások gyakoriságát
H12 Anyagok és készítmények, amelyek vízzel, levegővel vagy savval érintkezve mérgező vagy nagyon mérgező gázokat fejlesztenek
H13 Anyagok és készítmények, amelyek hajlamosak arra, hogy belőlük a lerakást követően valamely formában - pl. kimosódás - a felsorolt tulajdonságok bármelyikével rendelkező anyag keletkezzék
H14 „Környezetre veszélyes”: anyagok és készítmények, amelyek a környezetbe jutva a környezet egy vagy több elemét azonnal vagy meghatározott idő elteltével károsítják, illetve a környezet állapotát, természetes ökológiai egyensúlyát, biológiai sokféleségét megváltoztatják


1
Módosította: a 2/2006. (II.10.) Kt. számú rendelet 1. §-a
2
2Módosította a 2/2006. (II. 10.) Kt. számú rendelet 2. §-a
3
3Módosította a 2/2006. (II. 10.) Kt. számú rendelet 3. §-a
4
4 Módosította a 10/2008. (IX. 11.) Kt. számú rendelet 1. §-a
5
6Módosította az 5/2012. (VI. 01.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése.
6
7Módosította az 5/2012. (VI. 01.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése.
7
5 Módosította 8/2008. (IX. 11.) Kt. számú rendelet 2. §-a
8
8Módosította az 5/2012. (VI. 01.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdése.