Babaköszöntő ünnepség

Augusztus 14-én a Községházán került megrendezésre a 2013. december 19-e és 2014. augusztus 14-e között született gyermekek babaköszöntő ünnepsége. Petneházi Bálintné polgármester asszony négy gyermeket és szüleiket, rokonaikat köszöntötte az önkormányzat nevében, majd emléklapot és pénzadományt nyújtott át részükre.  Az ünnepségen Szelezsán Péter és Kovalcsik Adrienn 2014. január 18-án született Szelezsán Zsombor nevű gyermekét,  Czinanó Tihamér és  Mendel Annamária 2014. január 25-én született Czinanó Krisztofer nevű gyermekét, Geszti József és Wagner Melinda 2014. április 14-én  született Geszti Luca Hanna nevű gyermekét valamint Hegyesi Mihály és Csarnai Annamária 2014. április 25-én  született Hegyesi Renáta nevű gyermekét köszöntötték.

 

Petneházi Bálintné ünnepi beszéde:

Kedves vendégeink!

Tisztelettel köszöntöm a Babaköszöntő ünnepségünkön megjelenteket. Ünnepségünk keretében kerül sor a minden évben szokásos emléklap és pénzadomány átadására. Ezért külön is nagy szeretettel köszöntöm a jelenlévő   gyermekeket és szüleiket. 

Egy család életében a legjelentősebb és legszebb esemény egy új jövevény érkezése, mellyel az utóbbi egy évben négy család büszkélkedhet. Nagy örömünkre szolgál, hogy Csárdaszállás település elmondhatja, hogy minden évben születnek gyermekek, mert bizony van olyan kistelepülés, ahol egy évben egy gyermek sem születik. Sajnos azonban még így is nagyon csökkenő a lakosság szám, mert az elhalálozások száma meghaladja a születések számát. Ez annak tudható be, hogy elöregedett a település lakossága, reméljük évek múlva ez meg fog változni és ez a szép, élhető kistelepülés meg fog fiatalodni. 

Mindenki előtt ismert, hogy Csárdaszállás község képviselő testülete a 2000. Március 30-án megtartott képviselő testületi ülésén a 26-os számú határozatában, a millennium tiszteletére olyan döntést hozott, hogy  a 2000. Március 30-dika előtt is állandó csárdaszállási lakcímmel rendelkező azon családok részére, akiknek 2000 és 2001 évben gyermekük születik, a megszületett gyermeknek millenniumi csecsemő címet adományoz és ezzel együtt 25.000,- Ft összegű készpénzt ad át. Ezek a gyermekek ma már 13 - 14 évesek. A képviselő testület tagjai úgy gondolták, hogy ezt a szép gesztust továbbra is folytatni kellene, ezért módosítottuk a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodásról  szóló  10/2001. (XI. 19.) KT számú rendeletünket. Ebben a rendeletünkben hasonló feltételek fennállása esetében, mint  a millennium évében született gyermekeknél, minden évben augusztus 20-án vagy október 23-án az addig megszületett gyermekek részére Emléklapot és 25.000,-Ft pénzadományt adunk. Ez évben sem augusztus 20-án, sem október 23-án nem rendezünk ünnepséget, ezért az emléklap és a pénzadomány átadására ezen az ünnepségen kerül sor.

A Millennium évében,  2000-ben 4 gyermeknek, továbbá

2001-ben 4 gyermeknek,
2002-ben 3 gyermeknek,
2003-ban 3 gyermeknek,
2004-ben 4 gyermeknek,
2005-ben 3 gyermeknek,
2006-ban 3 gyermeknek,
2007-ben 2 gyermeknek,
2008-ban 3 gyermeknek,
2009-ben 3 gyermeknek,
2010-ben 5 gyermeknek,
2011-ben 4 gyermeknek,
2012-ben 6 gyermeknek,
2013-ban 2 gyermeknek,
2014-ben 4 gyermeknek adtunk, adunk át emléklapot és pénzadományt.

Az elmondott kis bevezető után csárdaszállás község képviselő testülete nevében nagy tisztelettel köszöntöm a Csárdaszálláson 2013. december 19-től 2014. augusztus 14-ig született négy  gyermeket és szüleiket, rokonaikat és Születési sorrendben adom át az Emléklapot és a pénzadományt:

Szelezsán Péter és Kovalcsik Adrienn 2014. január 18-án született Szelezsán Zsombor nevű gyermekének adom át az Emléklapot és a pénzadományt. Gratulálok a szülőnek a gyermekáldáshoz.
Czinanó Tihamér és  Mendel Annamária 2014. január 25-én született Czinanó Krisztofer nevű gyermekének adom át az Emléklapot és a pénzadományt. Gratulálok a szülőnek a gyermekáldáshoz.
Geszti József és Wagner Melinda 2014. április 14-én  született Geszti Luca Hanna nevű gyermekének adom át az Emléklapot és a pénzadományt. Gratulálok a szülőknek a gyermekáldáshoz.
Hegyesi Mihály  és Csarnai Annamária 2014. április 25-én  született Hegyesi Renáta nevű gyermekének adom át az Emléklapot és a pénzadományt. Gratulálok a szülőknek a gyermekáldáshoz.

Még egyszer gratulálok a szülőknek a gyermekáldáshoz és még további gyermekek vállalására biztatom őket, legyen hozzá erejük, egészségük és anyagi tehetségük is.

A gyermekeknek pedig azt kívánom, hogy nőjenek fel boldog családi környezetben, legyen életük gondtalan, hosszú, melyhez kívánok jó egészséget, felnőtt életükben boldogulást, boldog szép jövőt és azt kérem tőlük, melyet ők most még nem is értenek meg, hogy bárhová sodorja is őket az élet rohanó árja, soha ne feledjék, hogy bölcsőjük Csárda-szálláson ringott, erre legyenek nagyon büszkék és mindig szeretettel gondoljanak szűkebb kis hazájukra, Csárdaszállásra és annak lakosaira.

Azért, mert szerettek jöttem a világra.
Lettem új fénycsillag szülők boldogsága.
Szeressetek mindig, ilyen szeretettel
A kincsetek vagyok, pici kincs, de ember.

Gárdonyi Géza: Amikor a gyermek (előadta: Váróczy Gréti)