Kisorsolták a jelöltek szavazólapon elfoglalt helyét

választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 160. §-a szerint a szavazólapon a jelöltek, illetve listák a választási bizottság által kisorsolt sorrendben szerepelnek. A törvény rendelkezései szerint a jelöltek a jelölt bejelentésre rendelkezésre álló határidő utolsó napján, 16 órát követően kell a sorrendet megállapítani sorsolással. A Geszti Sándorné vezette Helyi Választási Bizottság szeptember 8-án 16 óra után kezdődött ülésén dőlt el, hogy a képviselő jelöltek a szavazólapon sorrendben melyik helyet foglalják majd el az október 12-i szavazáson.

A sorsolási procedúra érdekessége volt, hogy a bizottság elnöke által kisorsolt jelölt, amennyiben jelen volt, maga húzhatott sorszámot, egyébként ezt az elnök tette meg a távol lévő jelölt helyett. A törvény ezzel a szabállyal a jelöltek közötti esélyegyenlőséget igyekszik növelni a korábbi név ÁBC sorrendben szereplés helyett. A csárdaszállási jelöltek névsora itt nézhető meg.